Egy találkozás krónikája. Versek 

Szerkesztette: Láng Zsolt

Tipográfia: Gregus Zoltán, fotók: Orosz Judit

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2009.

ISBN 978-973-88358-8-7

144 oldal, 225 x 152 mm, kemény táblás

Párbeszéd, párvers, pár-sms: az irodalmi dialógus hagyományát újítja meg a szerzőpáros lírai beszélgetőkönyve. A férfi és nő két színe az érzelmek széles palettányi árnyalatát képes kifejezni. Az apró helyesírási vétéseket, filozofáló hajlamot is hűségesen hordozó oldalakon egy szerelem kibontakozásának és leívelésének krónikája olvasható, illetve hallható ki a csendekből. Meglelt partner, történet – egymásra bukkanni öröm: „szavak, félszavak, élettöredékek, az ismeretlenség ismerőssé válása. Talált tárgyak: egymásban talált érzelmek, vágyak és fájdalmak kifejeződései.” Ha azonban elmúlik, ami egykor élő volt, akkor „kész a leltár”. Amit még tenni lehet: az emlékeket telefonok memóriájából olvasói szívekre pötyögni.

„Ebből a szomorú, szép, szkeptikus kötetből (…) az derül ki, a szerelem a boldogtalanság egyik lehetősége.

A legboldogabb boldogtalanság.”

(Demény Péter)

 

Könyvünk megrendelhető; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.