Versek, 2011–2013

Szerkesztette: Kovács András Ferenc

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013.

ISBN 978-606-8351-40-7

104 oldal, 125 x 215 mm, vászonkötésben védőborítóval

.
A múltidézéshez, illetve a múlt továbbélésének, a múltba gyökerező jelen közéleti, hazafias dilemmáinak megjelenítéséhez Markó egy sajátosan ironikus, gyakorta játékos és humoros versbeszédet és hozzá illő, egyszerre hagyományőrző s a hagyománnyal ironizáló versformát dolgozott ki. Ez a versbeszéd Markó korábbi költészetéhez, különösen a legutóbbi évek szonettjeinek, haikuinak koncentráltságához, sűrítettségéhez képest jóval lazább megformáltságú, közvetlenebb hangvételű, hétköznapibb, publicisztikusabb szóhasználatú, de poétikailag korántsem kevésbé megmunkált. Mindez, közéleti versekről lévén szó, nyilvánvalóan a minél szélesebb olvasórétegekhez való eljutást szolgálja, s a meghatározóan ütemhangsúlyos (de időnként rejtetten a jambust is magában hordozó) ritmus, a négysoros, félrímes strófaszerkezetek most is már-már észrevétlen művészi kordában tartják az időnként széttartó gondolati és nyelvi elemeket.
— Elek Tibor (Az örökség aktualizálása – Markó Béla: Csatolmány. Kortárs, 2014/5, 55–65.)

Könyvünk megrendelhető; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.