Legenda

Illusztrálta: Szulyovszky Sarolta

Szerkesztette: Molnár Zsófia 

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2017.

ISBN 978-606-8351-84-1

296 oldal, 120 x 212 mm, vászonkötésben védőborítóval
„Az én identitásának magától értetődő egységét három dolog bonthatja meg: az emigráció, az álom és az irodalom.” Hajdú Farkas-Zoltán a -né című sorozatának (A homályban maradás ösztöne, illetve a Békebeli 1913 után) most harmadik kötetével jelentkezik, hogy a korábban is feltett kérdéseire újabb válaszlehetőségeket keressen. Ami azonban eddig idegenek levelezése, újságcikkek mögé rejtett játék, találóskérdés volt, az itt közvetlenül maga felé forduló, súlyos faggatózássá válik, őszinte „öninkvizícióvá”.

A „ki vagyok?” kérdésére a „hogy váltam azzá?” a válasz: az olvasó, Ipse gyerek- és fiatalkorának felidézésekor, újragondolhatja a rendszerváltás előtti kávé- és szabadsághiányos, akár a kivándorlásig szorító, de a reményeket is nevelő, újra táncházzenétől hangos erdélyi érát, a menni vagy maradni érveit – vagy épp most ismerkedhet velük. A konkrétumokat a sok, szívesen tárgyalt művészeti élmény, tapasztalat, az alkotó folyamat megörökítése emeli tágabb dimenzióba. Ugyanezt teszi a dokumentumértékű fényképeket illusztrációvá oldó eljárás, Szulyovszky Sarolta munkája, egy másik médiumban.

Az én és ő határvidékén járunk, mint a könyv címe – szó szerint: ‘Ki ez az ő maga?’ – is mutatja, közelség és távolítás meglepő feszültségében. Egy kicsit a senki földje ez, mely tehát, figyelem, mindenkié lehet. A legenda jelentése különben is: ’olvasnivaló’.

A kötet a Cele mai frumoase cărți din România 2017 elnevezésű vetélkedő döntőse.

Sajtóvisszhang:

Molnár Vilmos: El kéne kapni ezt az ipsét. Székelyföld, 2018. április Péter Katalin: Irodalom a periférián – Hajdú Farkas-Zoltán könyvbemutatójáról. Helikon.ro, 2018. május 15.

Domokos Zsófia: Az öninkvizítor legendája. Irodalmi Jelen online, 2018. szeptember 12.  

Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.