
.“ Piero Bianconi személyes élettere Ticino kanton, embereivel, tájaival és történeteivel. Ő szinte az egyetlen szereplője a könyvnek, aki nem vándorolt ki szülőföldjéről, mégis ő az, aki az eltávozók tapasztalatait hívva segítségül megérti ezt a vidéket. Így válik a svájci olasz közösség nagyregényévé e könyv: a személyes sorsok és történetek mögött végig egy jól behatárolható, egyedülálló, de a környező, sőt távolabbi vidékek valóságához mégis ezer szállal kötődő földrajzi és kulturális térség finoman megrajzolt képe sejlik fel.
Piero Bianconi (1899–1984) Ticino kanton írója. Arról győzi meg olvasóját, hogy mindent, tényleg mindent tud a Versasca völgyéről és a Lago Maggiore környékéről. Könyvében saját családjának történetét tárja fel, négy nemzedék életét: a 19. század közepéig megy vissza az időben. Aprólékosan, gondosan rakosgatja egymás mellé az élet kisebb-nagyobb banalitásait, mondataiban a sorsdöntő események is belesimulnak a köznapiságba. És ettől a szűkös köznapiságnak költői ereje lesz. Annak, ahogyan a szegénységről beszél, a zord viszonyokról a szép tájban, a magyar irodalomban is megvannak a párhuzamai. És annak is, ahogy a folytonos megélhetési gondokkal küszködő család fiatal férfi tagjai úgy döntenek: áthajóznak a tengerentúlra szerencsét próbálni. Az odakinti vergődés, a hontalanság érzése, a nyelv- és kultúraváltás megannyi jele szintén ismerős lehet a magyar olvasónak. Az amerikás családtagok – Bianconi által hosszan idézett – levélbeli beszámolói szívszorítóak; ugyanakkor egy olyan, tágas perspektívát villantanak fel, amely a banális családtörténetet világtörténelmi összefüggésekbe helyezi és drámaisággal ruházza fel.
Márton László (Svájci zegzugok. Magyar Narancs, 2012/23)
Sajtóvisszhang:
A Svájci írók sorozat ötlete 2010. március 18-án született meg Zürichben. Hajdú Farkas-Zoltán készülő fordításkötetéhez gyűjtött anyagot, s többek között Werner Morlangot, a neves svájci irodalmárt is felkereste. Beszélgetésük során szó esett Erdélyről, transzilvanizmusról, kultúrák egymás mellett éléséről és a „keleti Svájc”-modellről, amely Trianon után talán a legszebb jövőképet vázolta fel Erdély népei számára. Sorozatunk ennek az értelmiségi utópiának kíván emléket állítani.Kötetünk a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv-díjasa:
Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.