Vásárhelyi Antal rajzban gondolkodik. Akármilyen technikával dolgozik is, képi nyelve a geometria. A civilizáció egész történetében a rajzi kifejezés a ráció, a gondolat közvetítője, míg a festészet – akár figuratív, akár nem – az érzékek és az emóciók birodalma. Vásárhelyi geometriájának java építészeti kötöttségű rajz, tájkép-architektúra. Azonban nem az anyagban megmutatkozó, megformált architektúra, hanem egy megépíthető tér tükre, imaginációja. Nem is víziója, inkább az elképzelhető világ, amit szemlélve, a teremtés vonzásába belépve áldozati helynek, „építménynek” – ha tetszik, oltárnak – dekódolhat a befogadó apparátusa is. Vásárhelyi rajzairól egész kultúrtörténetünk eltűnt, vagy a mítoszokban tovább élő jósdáira, szent helyeire, templomaira és színházaira, általában az emberek alkotta városokkal párhuzamosan létező szabad égi városra, Szent Ágoston Civitas Dei-jére asszociálhatunk. Atlantisz, Athén, Delphoi, Róma, vagy a Mennyei Jeruzsálem költők és filozófusok által megénekelt „leletei” a képtémák ikonikus részletei. Jorge Luis Borges több esszéjének, vagy Umberto Ecónak A lapos Föld legendájában egybegyűjtött misztikus városait felépítő kétdimenziós architektúrája is képzettársítható Vásárhelyi Antal munkáihoz.
Szegő György