.
Rulfo tömör, mélyreszántó képekben ábrázolja elbizakodott, törtető főhősének sorsát, aki meggazdagodik ugyan, de tulajdonképpen végigtengődi életét. Bukása egyben meggyötört felesége bukása is, aki halálával az urát is megsemmisíti.

A szövegre jellemző csendes tömörség, szinte szófukarság izgalmas feszültségben áll a cselekmény színterét adó harsány, tarka vásári felfordulással, a kakasvidalok világával.

A kötetbe foglalt három novella pedig ismét arról győz meg: Rulfo legerősebb műfaja a rövidtörténet.

Sajtóvisszhang:

Báthori Csaba: Fogyó csodák. ÉS, 2015. szeptember 11.
Az ember könnyen oda tudja képzelni a szereplők közé akár magát Hemingwayt is, amint épp feltesz ötven dolcsit a fekete kakasra. Ha már bika nincs.
— Kuszma (moly.hu)

„Juan Rulfo a »mágikus realizmus«-ukkal világhíressé váló (…) dél-amerikai szerzők nagy elődjének tekinthető. (…) Mindenekelőtt Gabriel García Márquez nevezi őt mesterének, akitől a legtöbbet tanulta. Vitathatatlan, a rulfói próza egyediségét a mágia és a realizmus szerves egysége adja. Az életmű olyan, mint egy álom leírása – nem értelmezése – , amelyet a szerző az olvasóval együtt álmodik.”

(Urs Widmer)

 Háromkötetes sorozatunk a legendásan szűkszavú, legendásan jó tollú mexikói szerző teljes életművét magába foglalja, most először magyarul. A vállalkozásról, a szerző életrajzáról, munkásságáról, művei egymáshoz való viszonyáról a fordító, Imrei Andrea beszámolója itt olvasható.
A sorozat további kötetei: 

 Lángoló puszta

 Pedro Paramo

 Nincs már készleten! A Bookart már nem birtokolja a magyar kiadás jogait.