Novellák

Illusztrációk: Csató József

Szerkesztette: Hajdú Farkas-Zoltán

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2013.

ISBN 978-606-8351-36-0

128 oldal, 120 x 212 mm, keménytáblás

Már karcsúságát is egyik furfangjaként lehet elkönyvelni Molnár Vilmos novelláskötetének, hiszen a csavaros ötleteivel újra meg újra ámulatba ejtő vékony kötetben gazdag, színes ötletvilág, számos nagyszerű írói megoldás fér el. Olvasásmódjának találó leképezése a felejthetetlen főszereplő, az első látásra-ítéletre közönséges és egyszerű hagyma finom héjainak óvatos lefejtése. (A hagymát, nem mellesleg, az irodalomelmélészek egy szöveggel való helyes találkozás mintájaként is tisztelik!) Elsődlegesen könnyesre (csípő-)kacagtató, mélyebben azonban elgondolkodtató nemcsak a gyűjtemény középső ciklusa, a családi legendárium esetenként falvédőről leszállott figurái, történetei, „nagyanyám” élet- és kedélymentő teljes hagymamenüi, hanem a nyitó és záró novellafüzérek is. Előbbiek az ördögöt lépetik fel, ismét, Csíkban, a modernitás jegyében immár lencsevégre kapva, szomszédságban a marslakókkal, jól eltalált abszurd-humoros hangvételben mesélve. Utóbbiak azt próbálgatják, sikeresen, hogyan lehet a mese műfaját felnőtteknek is tálalni, hogy közben szokásos bája is megőrződjön. 

A fülszövegírót is szóbolondozásra késztető, lelkesítő szövegeket egyszerűen olvasni kell.
Az olvasó fizetéséről című válogatott kötete óta tudtam: Molnár Vilmos remek prózaíró. Az ördög megint Csíkban így is továbblépés a pályán, az utóbbi évek egyik legjelentősebb kisprózagyűjteménye. Kevés írónk van, akinek ennyire félreismerhetetlen a hangja. Úgy is mondhatnám: erős benne a fíling.
— Nagy Gábor (Figurázni kell! Molnár Vilmos: Az ördög megint Csíkban. Hitel, 2013. október, 122–124, 124)
Molnár Vilmos vérbeli mesélő, ars poeticája a széppróza eredendő természeténél horgonyoz: a próza nem más, mint történetmesélés, az író pedig a mesélés során a mesemondás örömét átélve szét­sugározza a kézhez szelídített, lakályossá varázsolt, szerethető valóságot. Kismester, prózai világteremtése nem a nagy egészre, hanem annak részletére irányul, azt viszont markáns és igen rokonszenves intenzitással, sokféle műfajban, világteremtő nyelvi gazdagsággal jeleníti meg.
— Pécsi Györgyi (Molnár Vilmos: Az ördög megint Csíkban. Kortárs Online, 2014/3)
Molnár Vilmos történetei bájosnak, elbájolónak, üdének és humorosnak tűnnek (egyébként azok is), olyanoknak, amelyeket jó olvasni, kényelmesen hátradőlve dünnyögni, motyogni vagy mottyantani az orrunk alatt, hogy mik nem jutnak a szerző eszébe, fotografálni az ördögöt!

Ugyanakkor Molnár Vilmos történeteire a tudálékos olvasók és kritikusok rögvest ráaggathatják a mágikus realizmus címkéjét, besorolva és beskatulyázva ezáltal a szerzőt mindenféle írófejedelmek és -nagyságok közé, föl vele a polcra García Márquez és Tamási Áron közé. S ha netán még arra is vállalkoznánk, hogy hosszabban írjunk is a könyvről, akkor derül ki: a szerző bizony ügyes kis csapdákat állított az elvetemült kritikusok lába (billentyűzete) alá, s minden, a könyvre, a történetekre vonatkozó állítását szembefricskázza, -kacarássza egy-egy, látszólag a történetekre vonatkozó sora. 
— Demeter Zsuzsa (Amilyennek lennie kell. Bárka, 2014/4.)

Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.