Hajdú Farkas-Zoltán 1959-ben született Csíkszeredában. Heidelbergben él.

Három kérdés a Dolgok rendjéről:

A dolgok rendje műfajilag “rendtelen” mű, miközben erős sóvárgással szeretne saját rendjére rátalálni. Nyugtalan, önboncoló mű. Te is ilyen vagy?

Regina: Persze. De azt hiszem, most nem annyira rólam van szó, mint S. -ról.  És azt hiszem, nyugtalanságával, retrospekcióival nincsen egészen egyedül. Meg merem kockáztatni: minden gondolkodó ember ilyen. Ilyennek kell lennie. Folyton újra kell értelmeznünk a világot amelyben élünk, az egyre viharosabb tempóban változó értékrendszereket, saját kívánságainkat, vágyainkat. Mindazt, ami az életünkben fontos. A műfaji "rendetlenség" csupán a keresés összetettségének, a dilemma sokrétűségének a tükre. Mozaik-identitás mozaik-rendszerben: ahogy énünk szegmenseit sem tudjuk egymástól függetlenül szemlélni, úgy a bennünk működő elméleteket, az elsajátított világmagyarázatokat, kánontöredékeket sem tudjuk tiszta párlatokként kezelni, még kevésbbé hasznosítani. A dolgok rendje ezekkel a keveredésekkel próbál nagyon őszintén szembenézni.

HFZ: Szerintem maga az emberi világ is egy műfajilag "rendtelen" mű. Különben S. gyerekkora óta rossz alvó volt.

Könyvedet a tipográfiájában is jól láthatóan átszövi a párbeszéd (levelezés, értekezõ dialógus, beszélgetés képében) - ugyanakkor eszmeileg is sokféle vita, csevely, ütközet zajlik, forrong, hol a felszínen, hol a mélyben - szerinted a magyar mennyiben beszélgetõs nyelv, mennyiben kinyilatkoztatós?

Regina: Gondolom, is-is. S. eljátszik a különféle nyelvi lehetőségekkel, gazdag nyelvi eszköztárat csillogtat meg. Egy dolog egészen bizonyosnak tűnik: magánbeszélgetést folytatni, szolilokválni nehéz magyarul. Ehhez a latin nyelv jobban illik. De számára ez az egyetlen nyelv a lét háza, ennek kell minden lehetőségét kiaknáznia. És azt hiszem, sikerül is neki, bár meglehetősen agyafúrt módon. Pontosabban: soha nem lehet tudni, hogy most kérdez-e valamit az olvasótól, megszólítja-e őt vagy bejelent neki valamit, mintegy üveglap alatt mutat meg történéseket, gondolatfolyamokat. S bár a lírai formák kimaradtak – annak ellenére, hogy valójában S. lírai alkatú ember volt – azt hiszem, mégis nyugodtan kijelenthető, hogy ő volt az úr, s a nyelv a cifra szolga. 

HFZ: Nem hinném, hogy lennének beszélgetős vagy kinyilatkoztatós nyelvek. A beszélgetés a világ megkerülhetetlen binaritásának a fejleménye: a nők beszélgetősebbek, a férfiak inkább kinyilatkoztatósak. Ez a dolgok rendje.

Szerinted miket fognak gondolni az olvasók A dolgok rendjéről?

Regina: Erre a kérdésre nehéz úgy válaszolni, hogy ne tessék szerénytelennek. Remélem, hogy ez a könyv az évtized dobása. Hogy ilyet még senki nem írt Joyce óta. Nem tudom. Biztosan tetszeni fog nekik. Legalábbis annak, aki végigmeri olvasni. És végigmeri gondolni mindazt, amit S. végiggondolt. Persze az is fontos, milyen sorrendben üti fel az olvasó a köteteket. Az első visszafogottsága magányos sétára, meditációra invitál – miközben kiderül, hogy ez a séta valójában nyaktörő kaland. A második kötet szerelmi légyottra csábít, s míg az istennők Istárhoz hasonlóan levetik mind a hét leplüket, Párisz egyre jobban elrejtőzködik az érte versengő nők vágyálmai mögött. Végül a harmadik kötet sok mindenre fényt derít, amire talán nem is kellene. Sajnos kénytelen voltunk ezzel a megoldással élni – S. soha nem mesélt el semmit előre. A szerkesztő tiszte maradt az élveboncolás bizonyítékainak, tanuságainak  összeillesztése. Ezért nem mindegy, honnan kezdi el az olvasó. Aki előlről, az rendkívüli szellemi kalandra számíthat, következetlen szaltókra, provokációkra, mámorra. Aki in medias res, véghetetlen magányosságunk bizonyítékával szembesül. No meg a férfiak szerelmi gyávaságával. Aki a végén kezdi, az... megláthatja egy író lelkének a keresztemetszetét, egy kiválasztott magzatét, ultrahangos felvételen.

HFZ: Hadd válaszoljak erre a kérdésre S. – Krasznahorkai mellett – legkedvesebb írójának, a svájci Ludwig Hohlnak a gondolatával: “Kétségtelenül lesznek a szó legkomolyabb értelmében vett olvasóim is. Csak azt nem tudom, hogy mennyien és mikor.”