Irodalmi útleírás 

Fordította: Ádám Péter

Illusztrálta: Thierry Vernet

Szerkesztette: Vida Gábor

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2012. 

ISBN 978-606-8351-32-2  

         978-606-8351-33-9 1. kötet

         978-606-8351-34-6 2. kötet

488 oldal, 120 x 202 mm, keménytáblás

 

1953-ban járunk. A 24 éves Nicolas Bouvier kétéves utazásra indul barátjával, a grafikus Thierry Vernet-vel. Jugoszlávián keresztül, Görög- és Törökországot érintve Iránba és Afganisztánba szeretnének eljutni...

„Nicolas Bouvier különös fajtája az író-utazónak. Nemcsak mert svájci létére is megmaradt nomádnak, mintha nyughatatlan vándorló életével is tiltakozna a hazájára ragasztott közhelyek ellen; azért is, mert ő az utazásban mindig is iskolát látott, de nem a gazdagodásnak, hanem – ha lehet azt mondani – az elszegényedésnek az iskoláját. Bouvier-nek az utazás tanította meg, hogy az életben mi nélkülözhető és mi nem. Ahogyan a fáradt utazó az út szélére dobálja a fölösleges holmikat, úgy szabadult meg ő is előítéleteitől, jellegzetesen európai önhittségétől, gőgjétől és én-központúságától.”

(Ádám Péter)

„Bouvier, aki nagymestere a költői prózának, biztos kézzel vázolja fel portréit, választja meg a színeket. A Világunk járása, Kerouac Útonjának svájci változataként, ma már az útikönyvírók Bibliája, olyan mű, amely visszaszerezte az útleírás műfajának irodalmi rangját.”

(Le Matricule des Anges)

Bouvier „járása” képszerűségével, pontosságával, a részletek iránti kifinomult és szinte mohó kíváncsiságával messze felülmúlja az útikönyv-irodalom átlagszintjét és -stílusát. Az úton levés mint létforma szeretete, a megismeréselvű „úti ethoszból” következő személyközi nyíltság és barátságosság lett e könyv hangulati spektrumának meghatározó alapja. És a sajátos írói hangé is.
— Jakabffy Tamás (Nicolas Bouvier: Világunk járása. Korunk, 2013/11, 114)
Bouvier sosem játssza ki egymás ellenében a kultúrákat; nem tagadja meg a Nyugatot, és nem idealizálja a Keletet: ő zsigerileg tudja, hogy az útnak nem célja, hanem kezdete van. Ha akad ennél is mélyebben keleti vonás a gondolkodásában, akkor az – elragadó írásművészete ellenére – a szavakkal szembeni bizalmatlansága. Minden sora a látás primátusáról tanúskodik (…), és jegyezzük meg gyorsan: a rendkívül sikerült fordítás minden szava is a megfelelő színben játszik. Bouvier mindent meglát: egy-egy arc, apró gesztus, műalkotás megpillantásakor felrémlik benne egy ember sorsa, a térség teljes történelme vagy egy politikai rendszer természete. Habzsoljuk a képeket, a találó, sűrű jellemzéseket, de igazán mindezek pillanatnyisága, mulandósága, pergő egymásutánja kápráztat el minket.
— Csáki Márton (A nomád kihívás. ÉS, 2013. október 31.)
Nicolas Bouvier könyve, úgy érzem, inkább azzal babonáz meg, hogy az író foga közé vette a szívét (ahogy a románok mondják a megbátorodásra), és határtalan kockázat keretében óriási távlatokkal bővíti európai tudatunkat. Messze jut, de nem mélyre: inkább a kilométerek megszállottja, mint a földmélységeké. Könyve bármelyik oldalon véget érhetne, mint egy nagy buborék. Mindent észlel, amit egy vendég észlelni képes. Abból azonban kevesebbet, amit egy filozófus vagy költő írna le. Mégis, kétségtelen, a modern olvasó, aki az irodalmat az anyagszerűség felől fogja fel, nem csekély örömet találhat Bouvier könyvében is.
— Báthori Csaba (Ex libris. ÉS, 2013. október 11.)
A Svájci írók sorozat ötlete 2010. március 18-án született meg Zürichben. Hajdú Farkas-Zoltán készülő fordításkötetéhez gyűjtött anyagot, s többek között Werner Morlangot, a neves svájci irodalmárt is felkereste. Beszélgetésük során szó esett Erdélyről, transzilvanizmusról, kultúrák egymás mellett éléséről és a „keleti Svájc”-modellről, amely Trianon után talán a legszebb jövőképet vázolta fel Erdély népei számára. Sorozatunk ennek az értelmiségi utópiának kíván emléket állítani.
Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.