A regény Baszkföldön, vidéki környezetben, egy meg nem nevezett, San Sebastián közelében lévő faluban játszódik. Ezen a területen jött létre és fejtette ki elsősorban tevékenységét a Franco utáni időszakban a Baszkföld függetlenségéért küzdő szélsőséges baszk nacionalizmus fegyveres terrorista csoportja, az ETA. A cselekmény ezt a több mint három évtizedes időszakot, a Franco halálától (1975) a végleges tűzszünet kihirdetéséig (2011) terjedő korszak eseményeit beszéli el két, valaha baráti kapcsolatban álló, majd politikai okokból egymással szembekerülő család történetén keresztül.
„Jó ideje nem olvastam ennyire meggyőző erejű és megrázó, ilyen éles elmével megalkotott könyvet, amely egy adott történelmi valóságról olyan ékesszólóan tenne tanúságot, mint annak idején Joseph Conrad A titkosügynök című műve a XIX. század londoni anarchistáiról, vagy André Malraux Az ember sorsa című regénye a kínai forradalomról.”
Mario Vargas Llosa
Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.