.
“
Ha van magyar költő, aki szeret eljátszadozni az optikával, kedvére váltogatni a látószögeket, a lencsemélységet és a látványhoz fűződő távolságot, meg mindent, ami csak ezekkel jár – akkor az Kenéz Ferenc. Vagyis ő – egész bizonyosan.
Legutóbbi kötete azt az érzést kelti olvasójában – persze, én csak magamról beszélhetek –, hogy KF mindent lát, minden élethelyzetbe képes lényeglátóan bekukkintani, nem egyszer oly módon, ahogy a filmesek szokták az objektívüket a látványra ráerőszakolni – akár a leglehetetlenebb szögekből és távolságokról.
„csak a betűk indulnak el,ugyanúgy, mint a füvek, a maguk feltartóztathatatlan,apró búzaszem-vonulásával,megállíthatatlanul,a becsukott ajtók,küszöbök felé.”
- Hogy lehet mai napig élő a repülés, toronyugrás évezredek költői hagyományából ismert képe?- Milyen időjárású az életvadászó ember-ősz?- Meddig látnak a hősök műanyag kukkerükön?- Patikamérlegre vetheti-e a költő a világtörténelmet? Tisztítótűzbe Krisztust meg a többi szentet, csak úgy könnyen a beszéd medrébe terelve tengert és óceánt?- Milyen ízű Isten pálcikája?- Milyen gyakran kell füvet nyírni az édenkertben?- Hogy bírja el szitakötő szárnya, cérnaszál a létezéssúlyú üzenetet? Kenéz Ferenc költő, jó kérdésű riporter legújabb verseskötetével válaszol a fentiekre. Találjon nyitott szívre betűszem-vetése.
Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.