Novellák

Szerkesztette: Láng Zsolt

Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2009.

ISBN 978-606-92145-1-0

184 oldal, 120 x 212 mm, cérnafűzött, keménytáblás

.
Az én kedvenc novelláimban, amikre mindig örömmel tudok gondolni (A léghajó utasai; Isten hozott itthon, Rajnai Eszter!; Temetés este tízkor; Anyánk húsából; A beszélő ember stb.), elsősorban az elmúlást, a múlás fájdalmát, a veszteség hangulatának ábrázolását tekintem szervezőerőnek. Az ilyen típusú tapasztalatok pedig mindig kollektíven ragadhatóak meg leginkább. Mint ahogy az emlékezésnek is izgalmasabb a tere, ha a közösség felől közelítjük meg. Többszólamú, ütköztethető, és ha ütköztethető, máris adott valamiféle konfliktus, ami vagy feloldhatatlan, vagy elsimítható, de mindenképp feladat.
— Szabó Róbert Csaba (Levegőt venni a mondat előtt. Kecskés Tamás interjúja Szabó Róbert Csabával. helikon.ro, 2015. február 21.)
Az emberi és a növényi világ, az élők és a tárgyak, állatok és magasabb rendű lények, testek és gépek szétválaszthatatlanul keverednek el egymással a novelláskötetben, és van ennek valami meg-megborzongató hatása. Sötét tónusúak a szövegek, észrevétlenül csempészik a tudatba a rejtett félelmeket és vágyakat. Talán nem a tudat közepébe, inkább csak a bőr alá, hogy onnan szívódjanak fel.
— Balázs Imre József (Kicserélni a madárijesztőben a szalmát. ÉS, 2009. június 5.)
Könyvünk megvásárolható; kérjük, lépjen kapcsolatba velünk.

A szerző további kötete kiadónknál: Temetés este tízkor